Német vers- és prózamondó verseny 2022
2022. február 15-én ismét lehetőségünk volt rá, hogy két év kényszerű kihagyás után megrendezzük a német vers- és prózamondó versenyt.
Az alsós tanulók nagy lelkesedéssel készültek a megmérettetésre, bátran szavaltak diáktársaik és a zsűri tagjai előtt. A felsőbb évfolyamokról jelentős létszámban csak az ötödik osztály képviseltette magát.
Idén egy nyolcadik osztályos diák, Szabó Kitty is részt vett a zsűri munkájában, és két kategóriában külön oklevelet és jutalomkönyvet adott át az arra érdemesnek tartott diáktársainak.
Az 1-2. osztályos kategóriában első helyezést ért el Heizer Zsombor, Palya Mia második, Hoffmann Hunor harmadik lett.
A 3-4. osztályos kategóriában Kovács Nelli érte el az első helyezést, Réthy-Barabás Amira második, Kemény-Koncsek Fruzsina harmadik helyezett lett.
Az ötödik osztályban Bárány Bendegúz Mór érte el az első helyezést, második Utchay Dóra, harmadik Nagy Szofi lett.
A diákzsűri külön díjazottja az alsós kategóriában Bakó Botond, az ötödik osztályban Skáre Zselyke lett.
A solymári kistérségi versenyen iskolánkat Kovács Nelli és Bárány Bendegúz Mór képviseli.
Gratulálunk a résztvevőknek és a díjazottaknak!
Közzétéve: 2022-03-01 08:11:14