Ismét Ausztriában jártak a Hauck iskola diákjai

Ismét Ausztriában jártak a Hauck iskola diákjai

Immár másodszor vehettek részt diákjaink osztrák nyelvi táborban. A 2019-es schärdingi intenzív nyelvtanfolyam sikere arra biztatta iskolánkat, hogy a kínálkozó lehetőséget kihasználva újra pályázzon az egyhetes programra.

28 diákunk október 3-a és 9-e között a karintiai, hegyekkel övezett Obersammlersdorf tóparti szállodájában talált ideiglenes otthonra, ahonnan reggelente a közeli Eberndorf iskolájába járt nyelvórákra. A tanárok érdekes feladatokkal, változatos munkaformákkal bírták megszólalásra a kezdetben még visszahúzódó, szótlan diákokat, akik amint megtapasztalták azt az örömöt, amit az idegen nyelv eredményes használata okoz, bátran léptek kommunikációs helyzetekbe.

Az órák után változatos programok biztosították a kikapcsolódást. Meglátogattuk a madárparkot, ahol a szabadon mozgó, diákjaink karjára is ráülő arapapagájok mellett sok más egzotikus madárfajjal is megismerkedtünk. Jártunk Klagenfurtban, a Mini Mundusban. Itt a világ leghíresebb épületeinek részletgazdagon kidolgozott makettjei találhatók egy szépen rendben tartott, virágos parkban. Csoportképet a budapesti Halászbástya kicsinyített másánál készítettünk. A szerda délutánt a megváltozott időjárási körülményekhez alkalmazkodva egy élményfürdőben töltöttük csúszdázással, lubickolással. Az este során megemlékeztünk aradi vértanúinkról. Csütörtökön a középkori Völkermarkt városának épületei között egymással versenyző csapatok keresték azokat a pontokat, amelyeket a térkép jelölt, és ahol megtalálhatták azokat az információkat, amelyek a várossal kapcsolatos kérdések megválaszolásához szükségeltettek. A bátrabbak a járókelőket is megszólíthatták, hogy megtudják például, milyen célt szolgált a városfalba vágott ajtócska, a ’Türlein’.

Sokan izgalommal várták a pénteket, ezen a napon ugyanis kabinos felvonóval mentünk fel a Petzen 1700 méter magasban elterülő platójára, ahonnan egy háromórás gyalogtúra keretében ereszkedtünk vissza a völgybe. A hegyen némi havat is találtak diákjaink, ha hócsatára nem is került sor, az év első hógolyói elkészültek. A hatalmas fenyőfák övezte meredek hegyi ösvény maradandó élményt jelentett a középhegységi túrázáshoz szokott gyerekeknek.

Esténként a szálloda éttermében osztrák és olasz fogásokat fogyasztottunk. A diákoknak jólesett az eseménydús napok végén a forró tökleves, a bécsi szelet, a sült húskenyér, a sajtkrémleves, a rántott sügérfilé, a pizza és a lasagne.

A hazafelé vezető úton még megnéztük Graz várát és belvárosát.

A következő mondatok diákjainktól valók:

„Sokat tanultam.”

„Nagyon tartalmas és izgalmas volt, jók voltak az esti partyk.” –Kitty

„A tábor alatt szabadnak éreztem magam, megszerettem az Almdudlert.”

„Nekem nagyon tetszett, hogy minden nap izgalmas programok voltak.”

„Sok vidám és csodás élménnyel lettem gazdagabb.”

„Nekem nagyon tetszett, hogy próbára tettük magunkat és össze kellett dolgoznunk, de persze rengeteg nevetés és szórakozás is volt. Ez számomra örök emlék lesz.” – Léna

„Nekem az tetszett, hogy soha nem unatkoztam, mert mindig volt valami izgalmas.” – Anna

Kérdés csak egy fogalmazódott meg: hogy mikor lesz a következő nyelvi tábor.

Közzétéve: 2021-10-30 12:05:16

Az összes hír